A folyamatok különbségei
A szénszálas csöveket általában pultrúzióval, tekercseléssel és hengerléssel készítik.
Ezeknek az eljárásoknak megvannak a maga előnyei és hátrányai: a pultrúziós fröccsöntéssel könnyű elérni a szál folytonosságát, de nem lehet elérni a szál szögének tetszőleges megváltoztatását.
A tekercselési folyamat a termék feszültségi feltételeinek megfelelő tekercselési törvénynek megfelelően tervezhető, teljes játékot biztosít a szál szilárdságában, maximálisan garantálja a cső által megkövetelt szerkezeti tulajdonságokat, de a tekercselés alkalmazkodóképessége kicsi, nem tekerhető a termék bármely szerkezeti formája körül.
A hengerlési folyamat magas fokú mechanikai automatizálással rendelkezik, a kész cső szilárdsága nagyobb, mint a pultrúziós eljárás, és a megjelenése 3k szövési mintát is készíthet, amely szélesebb tartományban alkalmazható, és a költségek viszonylag magasabbak.
Nyersanyagok kiválasztása
A szénszálas csövek szilárdságát a szénszálas anyag határozza meg, a szénszálas szénszálak különböző sorozatai a mechanikai tulajdonságokban és a költségkülönbségek szintén nagyon nagyok, és végső soron meghatározzák a szénszálas csövek teljesítményét és árát.
A gyantaválasztást nem szabad figyelmen kívül hagyni, a gyanta fő szerepe a szénszálak összeragasztása, a terhelés elosztása a szénszálak között, és megóvja a szénszálakat a környezeti hatásoktól, a gyanta mátrix kiválasztásánál követni kell a könnyű kikeményedés, erős tapadóerő, alacsony zsugorodás és jó mechanikai tulajdonságok.
A tüske anyaga
A különböző anyagokból készült magformák hatással vannak a cső felületi pontosságára és teljesítményére.
Egyes alacsony kategóriás szénszálas csövek gyártása során polivinil-alkohol-homokot, fa-üvegszálat és más anyagokat használnak feltekercselt öntőforma készítéséhez. Ezek az anyagok azonban nem tolerálják a 150 fok feletti kikeményedési hőmérsékletet, és a megmunkálás szintje túl durva ahhoz, hogy jó minőségű szénszálas csöveket készítsenek.
Az acél és a duralumínium két gyakrabban használt maganyag. Az acél sűrűbb és keményebb, mint a duralumínium, de hőtágulási együtthatója nem olyan magas, mint a duralumímé. A nagy teljesítményű széncsöveket magas hőmérsékleten kell kikeményíteni, az epoxigyanta rendszereket pedig akár 170 fokig is ki lehet kötni. A duralumínium hőtágulása által generált belső térhálósodási nyomás jó módszer a széncsövek sűrűségének és mechanikai tulajdonságainak javítására.
A bontás technikai szempontjai
A formázás megkönnyítése érdekében a tekercselés előtt általában leválasztószert visznek fel a tüske felületére. A nagy teljesítményű szénszálas csövek gyártása során azonban a szerves alapú leválasztó szerek hajlamosak behatolni a gyantába a kikeményedési folyamat során, ami károsítja a kész csöveket és befolyásolja azok teljesítményét.
Ennek elkerülése érdekében a fluortartalmú leválasztószer kiválasztásával hatékonyan csökkenthető a hibák.
A tüskéket többször kell használni, ha bontáskor forgatással vagy befogással távolítjuk el a fejet, az károsítja a tüske felületét.
Magas hőmérsékletű ragasztót kell használnia a seb befoltozásához, vagy hegesztéssel, majd a helyére történő csiszolással, ellenkező esetben közvetlenül befolyásolja a következő szénszálas csövek termékeinek minőségét.
A szénszálas csövek teljesítménye több előnnyel rendelkezik, mint a hagyományos fémcső, például nagy szilárdság, korrózióállóság, kis hőtágulási együttható, kúszásállóság, önkenőképesség, fáradtságállóság, hosszú élettartam, de energiaelnyelés és szeizmikus is, a legkritikusabb. a sűrűsége kis minőségű és könnyű, ugyanaz lehet, mint az acélcső súlycsökkenése több mint 80%.
De a helyzet alkalmazásából a szénszálas csövek valóban tükrözhetik a fenti teljesítményelőnyöket, vagy számos műszaki tényező tényleges gyártása révén.
